Azértse

Tudja valaki mi az oka annak, hogy ha XTC-t hallgatok, Dead Can Dance jut eszembe?

XTC: Easter theatre

Dead Can Dance: The carnival is over

Aki nem ismerné, guglizzon.

Miben van igaza Horváth Andrásnak?

Abban van igaza, hogy a mindenkori hatalmi elit, és ezek között a jelenlegi is bizony lejtős pályát intéz bizonyos piaci szereplőknek, és nem csak nyilvánosan lejtőset (multicsalogató kedvezmények) hanem okosba intézetteket is. Ez valóban mélységesen igazságtalan minden nem-kedvezményezett céggel szemben, például az összes kkv-val a jelenlegi helyzetben.

Miben nincs igaza Horváth Andrásnak?

Abban, hogy ha nincs mutyizás, akkor az elcsalt adó most rendelkezésre állna. Nem állna rendelkezésre, mert az összecsalt pénz egy része az önfenntartásra kell, hogy elmenjen, és csak a "luxusprofit" rész megy a zsebekbe. Azért fontos különbséget tenni, mert Horváth Andrásnak bizony tökéletesen igaza lenne egy olyan rendszerben, ahol az adózási szabályok lehetővé tennék egyszerre a szabályosságot és a független működést. Jelenleg ez nem teljesül, a NAV ha kimegy valahová ellenőrizni, akkor számíthat arra, hogy talál valamit, ahogy számít is. Egy vicces esetben az történt, hogy egy szervezet kínosan ügyelt a szabályosságra, és a kirendelt ellenőrök az öt évre visszamenőleg bekért minden papíron túl egy heti ellenőrzés után kértek mindent 8 évre visszamenőleg, és jól lehetett látni rajtuk a riadalmat, hogy üres kézzel visszamenni skandallum.

Az tehát, hogy az állam nyilvánosan és fű alatt segít meghatározó erejű piaci szereplőket, az az ország érdeke a mi adózási szabályaink mellett, mert enélkül a meghatározó cégek nem működnének, ami kevesebb GDP, kevesebb munkahely, stb. A megoldás tehát nyilvánvalóan nem az, hogy sajnálkozunk az eltűnt pénzen, hanem az, hogy olyan adózási szabályrendszert vezetünk be, ahol nincs szükség fű alatt nyújtott segítségre, és aztán kapunk el mindenkit, aki továbbra is csal.

Mint azt az előző posztban kijelentettem, valószínűeg jól járnánk véletlenszerűen választott képviselőkkel. Ennek hirtelen két csodás példája akadt.

Az egyik a katasztrófavédelem új angyala, akinek se tapasztalata se végzettsége a témában nincs, csak a lelkesedése. Amikor tehát leesett a hó és beragadtak az autók, azt az akcióba lépésre hívás félreérthetetlen jeleként érzékelve intézkedni kezdett. Ennek első és legfontosabb lépése az, amit a nagyfőnöktől lesett el: mostantól senki semmit, csak amit személyesen én mondok, azt kell csinálni. Én vagyok a fontosember, ez a pozícióm, itt a katasztrófahelyzet, engem ezért tartanak, most márpedig diktálok. Annál is inkább, mert a nagyfőnök nincs idehaza, legalább fél napot kell majd várni, hogy egy híradósnitt erejéig koordináljon.

Van az országnak egy katasztrófavédelemmel foglalkozó legénysége, akiknek az a munkájuk, hogy ilyen helyzetekben tudják mit kell csinálni. Ha a katasztrófavédelem új angyala csak annyit mond, hogy mindenki tegye a dolgát, valószínűleg minden jobban alakul, épp csak kiderül, hogy a pozíciót a politikai hátszél miatt kapta meg. Ezért tehát intézkedni kell, és az orbitális baromságokat és fogalmatlan ötleteléseket ontani, mert az az aktivitás az, amire majd rá lehet fogni, hogy csak az hibázik aki dolgozik. A nagy kérdés az, hogy mireföl tartunk szakképzett embereket, ha nem azt teszik, amihez értenek, hanem amit egy odatolt fősuttyó kínjában kitalál?

A másik kiváló példa a humánerőforrásokért felelős főember, aki képes volt kitüntetni újságíródíjjal egy fundiblogba illő figurát, majd lenyilatkozni, hogy bocs, ő nem tudta hogy ez ilyen ember. Volt egy (full fideszközeli) tanácsadó bizottság, ahol (várakozások ellenére) most közzétették, hogy ők nem támogatták a kellemetlen figurát, a delegált fősuttyó ragaszkodott hozzá. Megintcsak minek tartunk szakértői bizottságokat? Ha csak arra, hogy ha épp egybevág a fősuttyói akarattal a bizottsági vélemény, akkor a döntés megalapozottságáról lehessen hazudozni, egyébként meg ignorálni, akkor azért elég felesleges.

Az mindenesetre megjegyzendő, hogy az egyik fősuttyó legalább bocsánatot kért, míg a másikat megbuksisimizték ugyanazért a hülyeségért, amit egy véletlenszerűen megválasztott képviselő sosem követne el: az emberek zöme egészséges tudatában van saját hozzá nem értésének, ezért nem derogál nekik szakértői segítséget elfogadni. Én legalábbis azt gondolom, hogy a miniszter és egyéb delegált döntnökök legfontosabb jótulajdonsága pontosan az, hogy az egót mennyire tudják lenyomni a felelősséggel szemben, hogy felelős vezetők lesznek-e, vagy csak fősuttyók.

Van egy kiváló, gyerekeknek szóló okosság, ami úgy szól, hogy

ha elveszel, és segítségre van szükséged, szólítsd meg az első felnőttet aki arra jár, és ne várd meg hogy egy felnőtt jöjjön oda hozzád!

A jótanács elve egyszerű: a magától felajánlkozó felnőttek között arányaiban nagyobb a hátsó szándékkal rendelkező. Ha valaki hajlamos gyerekrabolni vagy egyéb gonoszságra, akkor valószínű, hogy a visszaélés lehetőségét felismeri és próbálkozik is. Ez egy logikus és egyszerű szabály.

Mármost ha megnézzük a magyarországi politikai színteret, azt látjuk, hogy immár betetőzött a politikai hatalomtechnikával sakkozók sikere. Áder például aláírja az alkotmánymódosítást, ami után minden este hálásak lehetünk a kormánynak, hogy valahogy elmúlt a nap, noha közénk is lövethettek volna. Persze nem csak Áder szolgálja ki teljes mértékben a hatalomtechnikai stratégát, ez szinte minden pártba belépési feltétel, ami persze siker esetén megtérül. A kivételpártok meg szakadozgatnak meg dilemmáznak, mert azt hiszik, hogy fontosabb felelősségteljesnek lenni mint hatékony hatalomtechnikusnak, egy stratégákkal súlyosan terhelt közegben.

Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy az lenne jobb berendezkedés, ha a képviselőket véletlenszerűen választanánk meg. Egyszerűen tapasztalat, hogy azok között, akik felajánlkoznak, arányaiban sokkal több a nyerészkedésre játszó gazember.

Az se lenne rossz, ha nem érezném magam dekorációnak egy társasjáték pályáján, ahol Orbán áll nyerésre, mert talált egy apróbetűs részt a játékszabályban, ami szerint ő átírhatja a szabályokat mert hatost dobott.

Van egy olyan mítosz, hogy az egy jó dolog, ha mindenkit meghallgatunk egy ügy kapcsán. Most arról fogok írni, hogy ez miért, milyen esetekben téves.

A pozitív példa

Egy konstruktív vitát nem csak arról lehet felismerni, hogy a felmerülő érvek relevánsak, hanem arról is, hogy a vitában részt vevő felek célja azonos, csak a feladat megoldásának módjáról vannak eltérő nézeteik. Az ilyen esetekben az az elv, hogy az érintett felek mindegyikét érdemes meghallgatni, az egy praktikus, hatékony elv. A csapatmunka egyik sarokpontja a konstruktív vita, ami során a jelen levők által észrevett összes problémát sikerül feltérképezni, azokra a lehetőségek szerint legjobb módon felkészülni.

Sajnos nem minden vita ilyen, vegyük például a komment-összecsapásokat a politikai blogokban, vagy eleve a nagypolitikai sajtót, illetve sajnos szinte minden nagyobb társadalmi érintettségű témának nyilvános vitáit.

A nem konstruktív viták színterein a legkülönbözőbb megoldási módszerek léteznek a dominancia elérésére. Az egyik tipikus megoldás a részre hajló moderáció, ahol a kényelmetlen bejegyzéseket eltávolítják, és csak a jól támadhatóan gyenge ellenvéleményeket hagyják meg, az agresszív vagy téves ténymegállapításokat tartalmazókat. Ezen módszer ellen sokan azzal tiltakoznak, hogy ez az eljárás azért nem erkölcsös, mert "elhallgattatja az egyik oldalt", pedig ez butaság, lévén egyik oldal nem-konstruktív képviselete sem erkölcsös.

Célcsoport-logika

A nem-konstruktivitása a vitának egyszerűen azon múlik, hogy más a célja a vitában részt vevőknek. Egy politikai nyilvános vitánál szoktak lenni témák, például infrastruktúra, vagy cigányság. A naiv elképzelés szerint a politikai pártok képviselői az adott témához kapcsolódó problémák megoldásának módjairól vitáznak. Ehelyett egy gyökeresen más dolog történik: a politikai pártok képviselői küldetésüknek megfelelően elszavalják a saját politikai táboruk fülének kedves tartalmat. A konstruktív vitának a lehetősége sem adott egy ilyen környezetben, mivel a részt vevő felek céljai eltérnek, méghozzá a vélt célcsoportok igényei szerint. Egy képviselő számára sokkal fontosabb a kulcsszavak kipipálása, mint a tartalmi koherencia vagy a logikusság. El kell hangozzon elegendő "rasszista" "kommunista" "hazaáruló" "az emberek" "becsület" "nemzet", satöbbi. A közeg semmilyen formában nem szorít se arra, hogy a mondandó releváns vagy konstruktív legyen, még a konzisztencia sem feltétel, önellentmondó nyilatkozatok is elhangozhatnak, ha a vélt célcsoportot ez nem zavarja.

Az egyik legbosszantóbb hiba a nyilvánosság elé szervezett beszélgetéseknél az, ha a beszélgető felek közé célcsoport-logika szerint viselkedő résztvevőket tesznek, például egy politikust, házalót, vagy hittérítőt. Schobert Norbi például tetszőleges témáról szóló beszélgetés közben tud egészséges táplálkozásról beszélni. Egy kreacionista képes beállítani az állásfoglalásait tudományosnak, ha sikerül elszavalnia egy tudós jelenlétében egy nyilvános vitán, kihasználva, hogy saját hívei számára valóban attól lesz egy vita tudományos, hogy ott ül egy tudós is, aki mond valamit olyankor, amikor a szónok épp nem beszél.

Ezekben a helyzetekben az a nehéz, hogy nem lehet ezt megváltoztatni a beszélgetés közben kizárólag beszélgetéssel, mivel nincs párbeszéd, csak egyirányú, és az sem a résztvevők között, hanem kizárólag a célcsoport és a szónok között van. Emlékszünk a Gyurcsány-Orbán vitára, hogy a fogékony közönség mindkét oldalon elsöprő győzelmet tapasztalt. Vajon az ország érdekeit mennyiben segítette ez a műsor? Legalább annyiban szoktak realisták lenni az ilyen műsorok, hogy időkorlátot vezetnek be, aminek természetesen semmi értelme nem lenne egy hasznos beszélgetésben.

Egyszóval nem igaz az, hogy mindenkit szóhoz kell hagyni jutni fontos kérdésekben, mert a fontos kérdés a célcsoport-logikával gondolkodó szónokok számára csak ürügy, hogy a buzzword gyűjteményüket megöblögessék.

Ha tényleg van doktorandusza, legalább rá gondolhatott volna egy ilyen újságcikk megírása előtt. Mert ugyan a laikus, saját világképét végre alátámasztó tényállítást váró olvasóközönségnek áldás egy ilyen írás, attól még nem lesz igaz, és a szakma is el fogja olvasni a cikket, ha ennyire karakánul szembemegy a szakmai alapvetésekkel. Ha tényleg elküldi védeni a doktoranduszát új eredmény nélkül, közismerten ezt büszkén vállalva, abból égés lesz.

Ugyanitt megjegyezném, hogy Tulassay Zsolt afférja a Clinical Gastroenterology lappal nem plágium, hanem pontosan azon újdonság hiánya, ami újdonság nélkül publikációt nem fogadnak el. Ha plágium lett volna, akkor nincs eszmecsere a lappal, hanem megy a szégyenlistára a szerző neve, és az adott lapcsalád többé nem fogad be cikket tőle. Itt egy cikk újdonságtartalmának mértékéről ment egy vita, ami a kiadó oldaláról az elégtelenség felé billent, így ez a cikk nem jelenhetett meg. Sebaj, ugyanebben a lapban egy tucat cikke már megjelent.

A lemondás aktusát megértem, mert politikai közegben a félreértés iránti vágy természetesen legyőzte a korrekt utánajárást, de sajnos úgy alakult, hogy a többség a plágiumvád elismeréseként tekint a lemondásra. Kár volt emiatt lemondani, a nyilatkozatot nem érti a nagyközönség annyira, hogy egyértelműen megértse, hogy ez nem plágium ügy.

Jó ideje nem volt már itt post. Kicsit úgy vagyok a közélettel, mint a hosszú csillósejtek a rockzenével. Ezek a sejtek a fülben levő csigában egy adott hangmagasság érzékeléséért felelnek, és van belőlük rövid meg hosszú. A hosszú érzékenyebb, de hangos ingerre már összevissza sodorja az ár, ilyenkor a rövidebb, nehezebben mozduló sejtek veszik át a hallás feladatát (a nagyothallás egyik esete a csillósejt elhalás, és furcsa módon van olyan betegség is, amikor a rövidek nem működnek, az ilyen ember csendes beszédet jobban érti mint a hangosat)

Sok minden történt az utóbbi néhány hónapban az országban. A fidesznek sikerül megfaragnia a koronáját, és már külföldön keresi kit lehet még legyőzni. Azok a remények, hogy az oligarchák ellenállása miatt gyűjtött erő jó célra lesz elhasználva, elszálltak. Sorra derül ki Orbán embereiről, hogy csak azért lettek beválogatva a klubba, mert nem jelentenek kihívást a főnökre se szakmailag se általános intellektus területén. Sovány vigasz, hogy a populizmusra fogékonyakat a jobbikos maszlagtól a fideszes maszlag felé sikerült terelni. Azért sovány vigasz, mert én nagyrészt azért tartottam a jobbikosoktól, mert gazdaságilag dilettánsok - és hát most úgy tűnik, hogy Matolcsy és Orbán gazdasági elképzeléseihez képest mégsem lenne egyértelmű visszalépés, mivel kábé pont ezt csinálnák.

Ami miatt mégis írok posztot, az az, hogy túl sok kommentben írtam már le a Schmitt ügy szerintem fontos dolgait, úgyhogy most inkább ideírom, aztán linkelgetem.

Az első és legfontosabb dolog az ügyben az, hogy SP alkalmatlansága a kinevezése pillanatában nyilvánvaló volt, erről több korábbi posztomban is írtam már, nem utólag találtam ki hogy nyilvánvaló. Az önállóság tökéletes hiánya már-már azt a kérdést is felveti, hogy lemondhatna-e akkor, ha Orbán ezt nem engedi meg. Sokak szerint a lemondatásának az egyetlen biztos módja az, ha becsempész valaki egy lemondó nyilatkozatot az asztalára - úgysem olvassa el amit aláír.

A kisdoktori

A sztori aránylag világos: adott egy főnök, akinek a beosztottai tanítanak egy doktori képzésben, tehát munkakörileg segítik a tehetség és szorgalom híján trükkösen végzett kisdoktorit. Ezt most elvették tőle, mert nem érdemelte meg.

Hol itt a probléma? Egy köztársasági elnöknek nincs feltétlenül szüksége doktori fokozatra, pláne ha csak a nevét kell odaírnia a papírokra. Jól láthatóan ezzel a funkcióját az eddigi viszonyokkal tökéletesen megegyező módon el tudja látni. Akinek eddig jó volt, annak mostantól is ugyanolyan jónak kell lennie.

Vagyis kellene, csak van egy olyan apróság, hogy a fokozatot elvevő bizottság egy hivatalos állásfoglalás. Ez egy olyan dolog, ami abban különbözik az "egyértelmű" vagy a "józan paraszti ésszel végiggondolva kiveri a szemed" igazságától, hogy Szíjártó nem tudja letagadni. Nem igazabb, vagy triviálisabb, vagy elfogadhatóbb, hanem letagadhatatlanabb.

A jól bejáratott jobboldali sajtó számára is pontosan ez hozta el a Pálfordulást (hehe). Bármilyen igazságot képesek tagadni, de a hivatalos tekintélyes iratokat, azt már nem. És egyszerre hirtelen alkalmatlan lett Schmitt Pál.

Nem akkor lett alkalmatlan, amikor jól láthatóan tökéletesen fogalmatlanul, egyetlen releváns érv nélkül sorra írta alá a magyar demokrácia legpofátlanabb törvényhekkelését lépésről lépésre. Nem akkor lett alkalmatlan, amikor sokfős stábbal együtt sem volt képes egy gimnazista szintjét megütő szöveget kiadni a kezéből. Nem akkor, amikor a hvg plágiumgyanújára adott reakciójában azonnal megmutatta, mennyire gőze sincs arról hogy a tudományos fokozatot mire adják. Hanem akkor, amikor "kiderült", hogy plagizált, amit úgy kell érteni, hogy most már Bencsik sem képes az ellenkezőjét hazudni. Milyen szerencse egyébként, hogy a jobbosok* ilyen hivatalfetisizták, így legalább néhány jobbos sajtóorgánumtag hosszú idő óta először úgy mehet haza, hogy ma nem kellett hazudnia. Tök nagy élmény lehet, örüljünk ennek együtt.

PhD

Egyre kevésbé tisztelt elnökünk száján kiszaladt, hogy ő akkor most csinál egy PhD dolgozatot, mert ő olyat is tud. Mindenki, aki tudja, mi az a PhD, tudhatja, hogy az nem egy dolgozat. A dolgozat mondhatni a legkönnyebb része az egésznek. Előtte ott a munka, amivel az ember létrehoz valami olyan tudást, amit még nem írt le sehol senki.

Nem az a baj a plagizálással, hogy kimaradtak az idézőjelek, hanem hogy már ismert volt a leírt anyag. Nincs benne újdonság. Az ilyesmit a rewierek bizony visszadobják azzal, hogy ezt már megírta XY, a maradék meg rizsa, elbírálható állítások nélkül. SP megszokott módszereivel ez a feladat hagyományosan nem megoldható, mivel a külföldi bíráló nem beosztottja, de még csak nem is lehet kirúgni államilag, mint holmi földrajzinév-szakértőt.

Egy lehetséges megoldása az ügynek, ha megváltoztatják a PhD feltételeit a NER szellemében, ahogy tettek már személyre szabott törvénykezéssel segítséget az azt kiérdemlő embereknek. Nem sokan fognak ellene tiltakozni, csak néhány doktor, azok meg már kiírták magukat a nemzettestből, amikor elárulták szeretett elnökünket. Csinálhatnának például az elnök által adományozható "a kormány doktora" címet (phidesae doctor), amit azonmód átadhatna magának, és a hasonló érdemeket felmutató kiválóságoknak, mint mondjuk Szíjártó.

Persze ez valószínűleg nem fog bekövetkezni, ennél Orbánnak kicsit több a diplomáciai érzéke. Ha már a diplomáciai érzéknél tartunk, SP fokozatmegvonás utáni sértődött hangneme nem azt támasztja alá, hogy tényleg jó diplomata.

Gazdaság, unió

Ezen a területen sokkal nagyobb a baj, mint a SP hiúságát borzoló bizottságok körül. Egyre inkább azt látom, hogy Orbán nem érti, hogy hogyan működik a gazdaság, és hülyékkel vette körbe magát, nehogy találjon helyette valaki mást a párt főnöknek. Az IMF feltételek mindegyike az ország gazdasági stabilitását szolgálja, mivel az IMF jó bank/maffiózó (kinek melyik tetszik jobban) lévén vissza akarja kapni a pénzét, tehát azt a pénzt meg kell tudni termelni, tehát működnie kell a gazdaságnak. Ha az IMF pénze nem tetszik, lehet fordulni más bankokhoz, akik más feltételeket fognak szabni, és sokkal drágább lesz a kölcsön.

Pénz pedig kell, mert többet költünk, mint amink van. Az IMF azt akarja, hogy ne kültsünk többet, sőt most már az EU is azt akarja, sőt már alá is írtuk. Kár hogy úgy írtuk alá, hogy már azon gondolkodunk mi lesz a kifogásunk, miért nem teljesítettük.

Az EU egyébként az utóbbi év legjobb dolga volt az országnak, mivel a kétharmad meg a NER minden hazai kritikát eltüntetett, és mégis meg tudott jelenni az ország érdeke valakinek a képviseletében. Nagyon vicces, hogy a magyar nép érdekeit szem előtt tartók között olyan emberek lehetnek, mint a hazai médiában kissé túlszidott Cohn-Bendit. Az keményen égés, hogy a magyar nép rászorul az EU képviselők védelmére. Olyan ez, mint a fogadásból eredő balesetben felgyújtott lakásba megérkező tűzoltó: akármilyen kínos a szitu, azért örülünk neki.

Úgy néz ki, sok ilyen örömünk lesz még mostanában.

* általánosítás, elnézést. A politikailag aktív, médiaközeli jobbosok zömére tartom az állítást.

Amerikában nagyjából érik a felismerése annak, hogy a szoftvereket is érintő területeken a szabadalmakat nem jól kezelik. Nekem ez mondjuk nem fáj, nem vagyok amerikai. Ha az lennék, dühítene, így csak értetlenkedem.

Néhány érdekesség: jelenleg azokat a szabadalmakat fogadják el, amiket 6 éve adtak be, és minden évben annyi szabadalomkérelem jön be, amit két évig tart feldolgozni, tehát ha most akarsz valamit szabadalmaztatni, az kábé 12 évig fog tartani. Technológiai területen 12 év alatt két-háromszor lecserélődik a teljes hardverpark, és másfél-két architekturális változás történik (pl processzoroknál a cache-pipeline bevezetés, majd a még sokkal gyökeresebb magszaporodás)

Másik érdekesség, ahogy az Apple most pereli a Samsungot, mert szabadalmaztatták a tablet design-t. Nem trademarkolták, hanem szabadalmaztatták. És sikerült is nekik szabadalmaztatni.

Hogy ez hogyan lehetséges? Úgy, hogy amerikában bármit lehet szabadalmaztatni, az újdonságellenőrzés egyszerű fogalmazási technikákkal kicselezhető, és a szabadalmi ügyintézőnek kétszeres túlterhelés mellett nem lesz se ideje, se energiája megnézni a hasonló témájú szabadalmak, cikkek, és létező megoldások-termékek teljes listáját.

A szabadalom ma a céges lézerpisztoly. Ha beperelnek, ezzel lősz vissza: harminchat szabadalmam van! Hogy konkrétan a termékekhez mi köze a szabadalmaknak, azt a bíróság alkalmazottjai, akiknek még kevesebb ideje és hozzáértése van a technikai részletekhez, nem fogják tudni elbírálni a szabadalmak relevanciáját, tehát kilóra döntenek. Egyik cégnek hat szabadalma van, a másiknak harminchat, akkor a harminchat nyer, kész.

Ezért a cégeknek amerikában égető szükségük van szabadalmakra. Kiadják a mérnököknek, hogy évi két szabadalom az elvárás, és a mérnökök ezt a marhaságot azzal torolják meg, hogy baromságokat szabadalmaztatnak. Villanykapcsolót, például. A kereket csak azért nem, mert az ausztrál kollégák lestoppolták. És elfogadják a szabadalmat az ügyintézők.

A nagy kérdés az, hogy ez a működés kinek jó, és kinek nem. Az innovációt valóban komolyan vevőknek felemás a helyzet, mert ha találnak nagynevű és jogban erős támogatót (MS, Google, HP, stb..) akkor esélyük van arra, hogy a technológiából meggazdagodjanak. Szép példa erre a Kinectet fejlesztő cég. Sajnos ez a sztori az elenyésző kisebbség, a sikeres innovációk mögött gyakran inkább a hozzáértő szakemberek megszerzése van, nem a szabadalom miatti megállapodás a befektető és az innovátor között. Ha a Kinectet az MS jogi háttere nélkül hozta volna ki a cég, a Nintendo és mások szétkaphatták volna a bíróságon, mert nagyságrendekkel több szabadalmuk van kilóra.

Nem jó az amerikai gazdaságnak, mert a belpiaci védelmet már nem szolgálja.

Nem jó a vásárlóknak, mert a jogi hercehurcák költségeit nem más fogja fizetni.

A jogászoknak jó.

És nagyjából ez is a végső következtetés, mivel amerikában a jogászok a főnökök. Még egy olyan elbaltázott jogi rendszer a világon nincs, mint az egyesült államokban, ahol az egy főre jutó jogászok száma a legnagyobb, és mind megél belőle! Ha nekem valaki azt meséli, hogy egy városban minden második ember vízvezetékszerelő, és megél belőle, hát azt mondom, ott nagyon pocsék lehet a csőrendszer.

2002-ben az Erasmus jóvoltából eltöltöttem öt hónapot a finnek Tampere nevű városában, és ott jutott eszembe, hogy ha majd hazamegyek, beszerzem a világ legjobb kirakóját, és meghirdetem a Great Puzzle Projectet, ami azt jelenti, hogy mindenféle ismerősöm segít benne, és ezt lejegyezzük. Most pedig festést tartunk éppen, és előkerült a napló.

Az első párost, sarkokat, és a NOVA ORBIS MAPPA feliratot a nyitás napján, 02.06.22. megoldottam. Részt vettek: Vas Pista (06.23.) Feldhoffer Pisti (06.23.), Feldhoffer Márton (06.24.) Szente Márk (06.27.) Feith Dodó Krisztián (06.28.) Vas Bernadett (06.30.) Vas László (06.30.) Pfeffer Ferenc (07.14) Fekete Miklós (09.05) Szabó Vicus Viktória (09.08) Vas Antal (09.12) és innentől megszakadt a jegyzetelés. Következő év tavaszára lett kész.

Csak egy apróságot szeretnék javasolni megfontolásra. Ugye a magánnyugdíjpénztárnak adott pénz egy olyan számlára megy, ami fölött a befizető ugyan nem rendelkezik szabadon (pl. nem veheti fel nyugdíjkorhatár alatt), de a pénzt az ő számára tartogatja a pénzintézet, a szó legtöbb értelmében az övé, az ő tulajdona. Ennek befizetésekor a szabályok szerint a pénzt a számlájára küldi, nem az államnak. Ez a pénz az államnak olyan értelemben hiányzik, hogy dejólenne, ha ezt is megkapná, olyan értelemben nem hiányzik, hogy a költségvetés nem számol(hatna) vele, hiszen feketén-fehéren nem az államnak megy, hanem a számlára.

A pénz tehát a melósé, nem az államé.

Mármost a melós, mivel nem fér hozzá, nem teljesen vágja, hogy ez az övé, így érdemben nem is érti, hogy most mi történik. Ilyenkor gondolkodna helyette ugye az alkotmánybíróság meg a többi erre hivatott szervezet, amíg működött, de már nem működik. A melós tehát csak annyit lát, hogy amit eddig befizetett, most is azt fizeti, sőt, még egy kis kápét is kap.

A kápé az jó, azt meg lehet fogni.

Szóval a javaslatom az, hogy a magánnyugdíjpénztárak a melós kezébe adják oda a pénzét átjelentkezéskor, hogy tessék Józsibácsi, ez itt a 8'765'432 forintja, ebből tessék megtartani 5432-t, az még a magáé, a többit meg leadni az APEH-nél, az már nem.

Fura dolog a pszichológia, a matek ugyanaz, de ebben a második esetben jobban telne a Kossuth tér, azt hiszem.

A közös nevező kedvéért emlékeztetőül egy régi vicc:

... és akkor Lenin elvtárs harmadszorra is visszadobta a pioníroknak a labdát. Látjátok gyerekek?! Ilyen volt Lenin elvtárs, ennyire szerette a gyerekeket, hiszen közibük is lövethetett volna

Ma önállóan gondolkodó és független elnökünk kijelentette, hogy az alkotmány a fejlődés gátja, és az országról való hatékony gondoskodás csak az ilyen idejétmúlt koloncok nélkül képzelhető el.

Biztosan van az országban sok ember, aki elhiszi, hogy a bkv végkielégítések miatt kell korlátozni az alkotmánybíróságot, és valóban, elég egy kormánynak azok támogatása, akiket vagy nem érdekel vagy nem értik hogy mi történik, ha elegendően sokan vannak, és tényleg elegendően sokan vannak.

A helyzet elég világos: van egy huszadrangú törvényjavaslat, amiben a hangulatkeltő elemek (nagy adó a nagy végkielégítésekre) mellett egy jogilag abszurd kitétel szerepel, a visszamenőleges hatály. Természetesen biztos volt, hogy alkotmánybíró (vagy akármelyik elsőéves jogászhallgató) erről megállapítja, hogy alkotmányellenes. Mostanra jól látszik, hogy ez nem hiba, hanem a lényeg: kellett egy alkotmányellenes törvényjavaslat, aminek lehet támogatottságot szerezni a nép azon részéből, aki ezt nem érti, vagy nem érdekli.

Mármost pártkatonáktól megszoktuk, hogy mindenkit hülyének néz, és hogy szemrebbenés nélkül beszéljen ennek a törvénynek a kapcsán választói akaratról (mintha a választók ki akarnának tolni a tanárokkal és orvosokkal, és egyéb közalkalmazottakkal), és hogy a választók akarata törvényt bont, de köztársasági elnöktől ez új.

A legfőbb tanulság, hogy a fidesz keze hosszú, és akár egy elnök alól is ki tudja rántani a széket, abba tehát kapaszkodni érdemes. Ennek módja pedig az, hogy 'szövegei ellentmondanak egymásnak',

Ami ebben az egész helyzetben a legnyugtalanítóbb, az annak a hiánya, hogy legalább a dolgokat megértő réteggel megoszthatná a fidesz, hogy ugyan mire nem elég neki a kétharmados parlamenti többség, mit tervez a költségvetésbe (vagy egyéb nem népszavazható kérdésben), amiről ennyire tudja, hogy alkotmányellenes? A visszamenőleges hatály tilalma, vagy a kiszámíthatóság feltétele valóban komoly akadálya lehet mondjuk egy olyan költségvetési törvénynek, hogy "önkormányzat által kávézaccból jósolt ingatlanadó, ötven évre visszamenőleg". Tényleg nem világos, mire nem elég az alkotmányos keret.

De semmi probléma, mert a kormány megígérte, hogy mindent törvényesen fognak csinálni. Ez mondjuk ilyen körülmények között nem nehéz, épp csak a {tetszőleges tevékenység beszúrandó} előtt még délelőtt be kell ugrani a parlamentbe, és megszavazni, legyen az bármi. Minekutána most se értelmes köztársasági elnök nem dobhatja vissza, se parlamenti bizottság nem alakulhat, se kérdésre nem kell válaszolni, se alkotmánybíróság nem akadékoskodhat. Már csak az EU jelenthet problémát, de ha jól jön ki a magyar elnökség ideje, akkor ott sem lesz cécó.

Lassan úgy vagyunk, hogy minden nap, amikor csak valami apróságot csinálnak, mondjuk a bkv jellegű cégek adatait titkosítják (ami egyébként magában már elég garancia arra, hogy ne legyen több végkielégítős botrány), akkor örülhessünk, hogy ma is milyen jó arcok voltak, hiszen kétharmaddal akár közibünk is lövethettek volna.

Ha tényleg valami értelmes céljuk van mindezzel, akkor miért nem azt mondják?

disclaimer:más is mondta, amit akkor találtam, mikor szöveghűen akartam a viccet idézni.

Összefoglaló lustáknak: nem szeretem a forradalmakról szóló lánglelkű megemlékezéseket, mert szerintem kommunista szokás. Tisztességes 56-os megemlékezés kizárólag pacifista lehet. Részletezés alant:

Egészen érdekes jelenség az akkordsorok újrafelhasználhatósága. Csináltam egy példát erről, ami lehet, hogy ízlésmentes, viszont vicces. Érdekes további egybeesés, hogy a résztvevők mindegyikének szövegében is van közös, a "with you" avagy olaszul "con te".

a cucc

Ha már előkerült a téma egy kommentben, pár szót hadd. A vegytiszta liberalizmus egy olyan ideológia, amelyik az egyén lelkiismereti szabadságát hirdeti, és tisztán komolyan veszi a "ami másnak nem árt, azt szabad" elvet. Az "ami másnak árt" kategóriát pedig pont úgy szándékozik büntetni, mint a többi rendszer. Csak azért írom ezt le, mert a legtöbben elfelejtik, és összekeverik a liberalizmust a "mindent szabad" anarchiájával.

A liberalizmussal a fő probléma az, ami a kommunizmussal: szép és jó dolog lenne a "mindenkinek szükséglete szerint", de nem alkalmas rá az ember. A liberalizmusra sem. A lelkiismereti szabadság sokaknak terhet jelent, bizonytalanságot, és szívesebben bízzák magukat valami egyszerű heurisztikára, mint a vallás, vagy épp a politikai szemellenző. Ez utóbbi rendszerek könnyen hozzáférhetővé tesznek olyan magasabb értékeket, mint az örök élet és boldogság, vagy a haza érdeke. Ezek ugyan virtuális javak, de alkalmasak arra, hogy a velük élő embernek hatékonyan segítsenek abban, hogy boldog életet éljen, és higgyen saját fontosságában. (például erre a postra csípőből lehet blaszfémiázni vagy hazaárulózni, hiszen a rendszer értékeit virtuálisnak nevezte - egy hatékony rendszer embereinek meg sem fordul más lehetőség a fejében)

A liberalizmus nem ilyen. Szinte az ateizmus politikai megfelelője: virtuális értékek nélküli értékrend, nincs benne egyszerűsítés a gyengébbek kedvéért. (természetesen az szdsz féle vonal is itt bukik el, a feltétel és gondolkodás nélküli tagadása a mindenkori jobboldalnak) A liberális embernek magának kell mérlegelnie tetteinek a súlyát, és nem csak képesnek kell lennie az önuralomra, de az igényének is meg kell lennie rá. Ez utóbbi a szűkebb keresztmetszet, és nem is véletlen, hogy sokan keverik a liberalizmust az anarchiával: mégis ki az, aki külső kényszer és következmények nélkül nem aljasodik le szívesen?

Mint amikor a bigottabb hívő szentül hiszi, hogy az ateisták ölnek meg lopnak, mert nem vonatkozik rájuk a tízparancsolat.

Talán segít a megértésben:

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.

Ha csak a lelkiismeret parancsol, akkor olyan lelkiismeretű emberekből kéne állnia a társadalomnak, akik a személyes felelősségüket elismerik a társadalom részeként. Ez ma nem így van, főleg nem nálunk. Ebből következik, hogy liberális társadalmat építeni nálunk nem lehet, és visszanézve látjuk azt is, hogy sosem próbálták.

A jóhoz könnyű hozzászokni. Sólyom László volt az a politikai szereplő, akinek nem tudok felróni hibát, mindig pontosan azt tette, amit a lehetőségei megengedtek a lehető legjobb cél érdekében. A most leköszönő elnököt csak azok látják elfogultnak, akik a párttársaikon kívül mindenkit (őellenük) elfogultnak látnak, akiknek a véleménye ugye figyelmen kívül hagyható.

Most pedig váltás jön. Eszembe jut Tordai Csaba egy cikke, amit akkor írt, amikor Torgyán neve lebegett a poszt körül, és az elnöki jogkör szűkítését javasolta. Valójában kétféle út lehetséges: vagy valóban pártfüggetlen az elnök (és a megválasztásának módja ezt garantálja, tehát nem a parlament aktuális többsége dönt róla) és erős jogköre van, vagy pártfüggő az elnök, és szimbolikusabb szerepe van. Schmitt Pál egyértelműen a második utat jelöli ki, a súlytalan, egyáltalán nem fontos ember egyáltalán nem fontos döntései felé terelődik a helyzet.

Kétharmad van, beletörődik ilyesmibe az ember. Fletóék is jogszerűen végigülték az idejüket, most is lesz valami, bár azért az rossz érzés, ahogy napról napra derül ki, hogy nem a jó irányba haladnak a dolgok. Ahogy most Schmitt kinevezésével is, az ember nem tehet mást, minthogy lemond arról, hogy a most következő években jó elnöke legyen az országnak, nem az ő döntése. És nem is a legrosszabb, az Szijjártó lett volna (aki miatt most a többi bencés diák nevében is elnézést kérek az országtól), Schmitt csak a második a sorban, ha a legkritikátlanabb fidesz-szajkózókat gyűjti az ember. És most már az egyetlen, aki majd úgy emlékezhet vissza, hogy "ott voltam, és mégsem tettem semmit", de azt hiszem senki sem feltételez róla ilyen szintű önkritikát. 

Pár napig annyira hányt és ment a hasa a gyereknek, hogy beköltöztünk a Lászlókórházba, amit aztán tegnap sikeresen túléltünk, és amint fellélegeztünk a szorult helyzet után, hát egy államcsőd közepén találtuk magunkat.

Nos, amit tudunk, az az, hogy Viktor volt Barrosoéknál, akik valamiért nem estek hasra a kétharmados forradalmi kormánytól, és kábé letiltották az ígéretek megvalósítását. Tökösebb lett volna Viktortól ez a felismerés egy őszödibeszédben, de így is jó, épeszű kormány nem teljesíti az ígéreteit, és ha nem akarja önszántából elfogadni a valóságot annak, ami, akkor így legalább lehet mutogatni a gonosz realistákra, hogy lám, miattuk nem lesz mégse tizennegyedikhavi.

Szerintem pedig Viktorékat nem ilyen fából faragták. Azt mondták Barrosoéknak: kibabrálunk veletek amikor akarunk, idessetek! Egykettőre csökken az euró, oszt jónapot. Jövő héten meg mennek vissza, hogy na holistartottunk azzal a hét százalékos deficittel, ugye nem akartok még egy ilyet.

Végülis lehet keménykedni, csak a valóság, az sajnos makacs állat.

Először is mi az a wishful thinking? Magyarul talán kívánságszerű gondolkodásnak lehetne fordítani. Az a fajta gondolkodási hiba valaminek a megtervezésekor, hogy a terv elemeinek a működését csak feltételezzük, gyakorlati megfontolásokat egyáltalán nem is teszünk. Általában akkor fordul elő, ha egy adott közeg megkérdőjelezhetetlen elveit kell gyakorlati alkalmazásba átültetni, és kiderül, hogy a valóság csúnyább az elveknél.

A történelem egyik leghíresebb wishful thinking törvénykezése volt az amerikai alkoholtilalom. A terv pofonegyszerű volt: betiltjuk az alkoholt, mert alkohol nélkül mindenkinek jobb. Nos, mint absztinens, a mondat második felével készséggel egyetértenék, de a "mert" szó, az bizony a wishful thinking. Mert ugye a betiltásnak nem az a következménye a gyakorlatban, hogy nem lesz alkohol. Az amerikai népről csúnya dolog feltételezni, hogy megszegi a törvényt, tehát fel sem merült.

Egy másik kiváló példa a wishful thinkingre az a rendelkezés, amelyik egy kikötőváros elszaporodott patkányállományát volt hivatott csökkenteni azzal, hogy pénzt ígért minden dölgött patkányért. Mai eszünkkel talán megjósolhattuk volna a patkányfarmok létrejöttét.

Az új országgyűlés megkezdte a munkát, és bizony már egymást érik a jellegzetes ötletek. Oktassunk kereszténységet, mert attól jobbak lesznek az emberek. Adjunk állampolgárságot a határontúli magyaroknak, mert attól nekik sokkal jobb lesz. Megannyi olyan állítás, amiben az indoklás kimerül abban, hogy "hát ezt érezni kell, ha nem így gondolod, nem vagy jó ember". Pedig nem a jószándék a kérdéses, hanem a következmények.

Félreértés ne essék, lelkiismereti szabadság van, mindenki azt gondol amit jónak lát, ki vagyok én, hogy ennek ellentmondjak. Épp csak nem látom, hogy bárki végiggondolta volna a következményeket. Persze lehet, hogy ez a bátorság, és csak nekem ugrik be a vak ló.

Olvasom, hogy jobbikos lesz a nemzetbiztonsági bizottság elnöke. Két dolog ugrott be azonnal:

Az egyik, hogy hamarosan nem csak név-cím-telefonszám lesz kirakva a haza ellenségeiről a kurucinfón, de néhány telefonbeszélgetésbe is bele lehet majd hallgatni.

A másik, hogy sosem gondoltam volna, hogy valaha pozitívumként gondolok arra az ignoranciára, amit a fidesz kormány anno a bizottságok iránt tanúsított.

(apróbetűs: tudtommal még vacillálnak a jobbikosok, hogy ki legyen a szerencsés ember a poszta, én Novákra fogadok: egy naugyét teszek fel kettő ellenében.)

Most láttam egy reklámot a tévében, hogy megjelenik egy horoszkóp magazin következő száma, és vedd meg, és nyerd meg az ötvenezer forintot. Ez csak nekem tűnik szándékos félrevezetésnek? Ha a horoszkópok valamire jók, hát az a "hirtelen szerencse ér, amit el ne szalasszál", tehát hivatalból kell tudniuk, hogy ki fogja nyerni a pénzt. Minek hitegetik vele a többieket? Sokkal egyszerűbb lenne már ebben a számban azt írni, hogy a szerencsés nyertes XY, gratulálunk.

- Ez azért van, mert elbasztad a jelszót. Ha azt kérdezik, hiszel, akkor hiszel bazmeg. De neked beszélhet az ember, ha azt hallod, hogy harmadnap feltámad, akkor neked az rohadó hús, meg baszod - Trenk itt az ujjaival idézőjeleket formál, és elnyújtja a hangját - logikai ellentmondás! Tudtad, hogy ott mindenki azt várta, hogy higgyél, de te neem. Neked muszáj kibasznod magaddal.

Trenk itt már a háta mögé mutat futtában, és kapkodva kezdi venni a levegőt. Nem így tervezte az estét.

- Azt hiszed, azok tényleg elhiszik? Azok bazmeg nem őszintéskednek, hanem tudják a jelszót! Mi a frászért nem tudod azt hazudni, hogy elhiszed ez az egészet? Nem fogod fel, hogy mindenki jobban jár? Mi most kajálnánk, jópofiznánk a csajokkal, és a keresztanyád nem lenne kiakadva. Megérte ez neked?

Egy darabig csendben ügettek.

- De most komolyan, én nem értelek. Ha egyszer nem hiszel benne, oké, leszarod, de ha egyszer nem érdekel, miért nem vagy hajlandó azt mondani, amit hallani akarnak?
- Ha leszarnám, tényleg hazudhatnék
- Ne hülyíts, azt akarod nekem bemesélni, hogy érdekel ez az egész hóbelevanc, amit amúgy hülyeségnek tartasz, ez érdekel annyira, hogy - Trenk kereste a szavakat - hogy nem is tudom, de érted mit akarok.
- Értem, és igen, ezt akarom bemesélni. Ha leszarnám, én is hazudhatnám, hogy elhiszem azt a sok hülyeséget - ahogy Teo elkezdett beszélni, a felgyűlt indulat kezdte megtenni a hatását - de nem! Értsd már meg, én nem leszarom, én egyszerűen kiestem ebből. Régebben nekem is ment, úgy csináltam, hogy ők, azt mondtam és úgy hazudtam erről, ahogy ők, ez volt természetes. Tudtam, hogy mit nem illik végiggondolni, mit nem illik megkérdezni, mit nem illik észrevenni, és tudtam illedelmes lenni. De már nem megy. Azelőtt elég volt arra gondolni, hogy lám bűnösen nagy az egóm, ezt nem kéne, és elmúlt. Ma röhögök ezen a gondolaton, megalázkodni a képzelet szüleménye előtt! Egyszerűen már nem működik, nem tudok úgy tenni, mintha fontosabb lenne a képzeletem nálam, olyan, mintha szembeköpném magam! Pláne a keresztanyám képzelete! Olyan ostoba istene van, hogy az fájdalmas!

Teo keresztanyja valóban egyszerű mindenhatóban hitt, és ennek gyakran hangot is adott. A világában voltak a rendes templomjáró hívek és a garantáltan elkárhozó bűnösök, és ő, Teo keresztanyja is pontosan tudott minden fontosat amit a mindenható tudott, hogy ki megy fel, ki megy le.

Trenk a kajálásokra gondolt, a jópofizásokra a csajokkal. Teo a kajálásokra gondolt, a jópofizásokra a csajokkal, és hogy mennyire átverte közben a keresztanyja mindenhatóját évekig.

Belépek wiwre, végülis külföldről ritkán nézek haza, kitaláltam a jelszót is, mire mi fogad: Ismerősöm Scheer Tamás holnap 30 éves lesz. De basszameg nem lesz. És ez nem csak úgy magában hátborzongató, de az üzenőfalon egy eltűntet keresnek.

Remélem akit keresnek, élve találják meg.

Már sokat gondolkodtam azon, hogyan lehetne jó pörgősen megcsinálni Philip Glass Koyaanisquatsi témáját. Aztán most, 2009-ben kell megtudnom, hogy Rob Hubbard már megcsinálta. 1987-ben. Több mint húsz éve.

Elnézést akinek a hangzás idegen, nekem a SID olyan mint neóéknak a mátrix, én már bandát hallom.

Elkezdtem a fundiblogot csinálni, és ami abba nem fér bele, arról pár szót ide. A politikai fundi hasonlít a mezei fundira abban, hogy irracionális alapokra épített, objektíve vicces dolgokat komolyan gondol, azonban eltér abban, hogy nem annyira egyértelmű eldönteni a valóságot a politikában. Egészen biztos, hogy a valóságtagadás olyan fogalom, amit készségesen értelmez a fundi is: neki mindenki más ilyen.

Mégis, néhány vonatkozásban tettenérhető a fundiság. Vegyünk egy példát. Az index közölt egy riportot Vona Gáborral. A kommentekben pontosan látható az, hogy a párt hívei számára Vona derekasan és sikeresen válaszolt a kérdésekre, egészen addig, amíg a konkrét gazdasági kérdésekig nem jut a beszélgetés. Itt a párt azon híve, amelyik nem fundi, visszakozik, hogy hát Vona nem a gazdasági szakember a pártban, azt mások jobban tudják ott, erre nem kéne annyira rászállni - igen, kicsit ciki, dehát a drukker azért drukker, mert a kisebb botlásokat elnézi. Bízik benne, talán mert úgy gondolja, hogy a többi párt úgyis mind hazudik, ezt meg még nem próbáltuk. Ez is inog, ez sem logikus, de legalább objektív.

A párt azon hívei viszont, akikre a politikai fundi kifejezés illik, nem riadnak vissza attól, hogy védelembe kell venni egy nyilvánvaló ostobaságot, és tényleg elkezdik magyarázni, hogy majd abból fogunk prosperálni, hogy mezőgazdasági terményeket adunk el kínaiaknak. Torgyán papa tengerentúli cseresznyéje kísért.

Hogy egy nehezebben eldönthető kérdésről is mondjak egy példát: az őszödi beszéd vajon őszinte-e? Jelenleg a morálisan felvállalható és a logikusan levezetett álláspontok szemben állnak: morálisan lebukás, logikusan viszont őszinte. Mindkét álláspont mellett lehet sorolni az érveket, egyik állásfoglalás sem nevezhető valóságtagadásnak, csupán mások a szempontok.

A politikai fundi ideális szavazó egy párt számára: elhivatottságát könnyű elérni és fenntartani, lelkes ingyenes agitátor, és mindenekfelett, nem zavarják meg a tények. Nem véletlen, hogy sokszor sokan próbálják magukhoz szólítani őket.

Van ez a jobbikos OVB ember, bizonyos Novák Előd. Azt hiszem igazi archetípusa a fiatalos populista politikusnak, akinek valóban minden megnyilvánulása mögött a köz szimpátiájának elnyerésére vonatkozó szándék van. Ehhez nem is kell más, mint egy jó imázs és annak következetes végigvitele.

Az imázs most az, hogy a Jobbik nagyon be fog tartani és tartatni (azokkal a fránya magukfajtákkal) minden törvényt, és ennek csak az a feltétele, hogy jól be legyenek szavazva a parlamentbe. Előd ugye az előretolt helyőrség, ő most jól odafigyel az OVB-re, hogy ne kelljen szegénynek megint összetrombitálni egy választás utáni hídlezárást a csalások miatt.

Nos, az eddigi tevékenysége úgy tűnik azt mutatja, hogy vagy nagyon ostoba, vagy nincs szándékában valódi lépéseket tenni. Ugyanis eddig minden lehetséges alkalommal panaszt tett, amit utána, amikor a kötelező köröket le kellett volna futni (pl megjelenni adott időpontban, ügyvédet szerezni egy kizárólag ügyvéddel kezdhető eljáráshoz, stb..), valahogy nem volt ott. Azt gondolom az ostobaság nagyrészt kizárható, Előd eddig ügyesen játszotta a dolgait, lásd kurucinfó.

Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a jobbik szerint a megszerezhető szavazótáboruk sokkal inkább igényli az odamondogatást a valós tevékenységnél. Ebben egyébként egyetértünk. Azok kedvéért, akik oda fognak szavazni, valóban időpocsékolás érdemben tenni bármit is, nem azért szavaznak oda.

Csak ugye mi lesz az imázzsal.

Az odamondogatás, vagy a tuti megmondása egyébként eddig is szívügye volt ennek a körnek. Jól látható ez a plakátháborún. A mi környékünkön kábé lehet tudni, hogy milyen magas a jobbikos aktivista, mert odáig érnek a firkák a szadeszplakátokon. Van minta bőven, jól láthatóan a lefedettség a lényeg, nem a szellemes tartalom.

De ugyanez van cigánytémában. Akárhol összefutok egy jobbikossal, és szóba kerülnek a cigányok, szegénynek egyetlen fókuszban áll össze a téma, miszerint ki akar lyukadni odáig, hogy legyen végre nyíltan kimondható, hogy az egész a cigányok miatt van. Ennyi. Minden érve, amit felhoz, azt célozza meg, hogy a cigányok a hibásak. Az embernek az az érzése, komolyan azt hiszi, hogy ha végre bemondhatnák a tévébe, hogy a cigányok a hibásak, akkor minden megoldódna. Jólvan ember, mondom, akkor ők a hibásak, legyen, akkor hogyan tovább? És csak les, hogy dehát akkor kész vagyunk, nem? Mit tovább?

Merthogy csinálni valamit, azt nem kell. Ugatni elég.

Ugye van az a híres Churchill idézet, amit mindenki szeret emlegetni, ha egy statisztikai elemzés nem tetszik neki. A jelenség oka egyszerű: jó statisztikát csinálni nehéz, bármilyet meg könnyű.