A jóhoz könnyű hozzászokni. Sólyom László volt az a politikai szereplő, akinek nem tudok felróni hibát, mindig pontosan azt tette, amit a lehetőségei megengedtek a lehető legjobb cél érdekében. A most leköszönő elnököt csak azok látják elfogultnak, akik a párttársaikon kívül mindenkit (őellenük) elfogultnak látnak, akiknek a véleménye ugye figyelmen kívül hagyható.
Most pedig váltás jön. Eszembe jut Tordai Csaba egy cikke, amit akkor írt, amikor Torgyán neve lebegett a poszt körül, és az elnöki jogkör szűkítését javasolta. Valójában kétféle út lehetséges: vagy valóban pártfüggetlen az elnök (és a megválasztásának módja ezt garantálja, tehát nem a parlament aktuális többsége dönt róla) és erős jogköre van, vagy pártfüggő az elnök, és szimbolikusabb szerepe van. Schmitt Pál egyértelműen a második utat jelöli ki, a súlytalan, egyáltalán nem fontos ember egyáltalán nem fontos döntései felé terelődik a helyzet.
Kétharmad van, beletörődik ilyesmibe az ember. Fletóék is jogszerűen végigülték az idejüket, most is lesz valami, bár azért az rossz érzés, ahogy napról napra derül ki, hogy nem a jó irányba haladnak a dolgok. Ahogy most Schmitt kinevezésével is, az ember nem tehet mást, minthogy lemond arról, hogy a most következő években jó elnöke legyen az országnak, nem az ő döntése. És nem is a legrosszabb, az Szijjártó lett volna (aki miatt most a többi bencés diák nevében is elnézést kérek az országtól), Schmitt csak a második a sorban, ha a legkritikátlanabb fidesz-szajkózókat gyűjti az ember. És most már az egyetlen, aki majd úgy emlékezhet vissza, hogy "ott voltam, és mégsem tettem semmit", de azt hiszem senki sem feltételez róla ilyen szintű önkritikát.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Osztrigás Pici 2010.07.02. 02:35:31
flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.03. 01:02:13
A másik irányban persze igaz, a liberalizmus (egyik) feltétele a demokrácia, így valóban sanyarú idők jönnek.. de azért van még egy-két dolog a liberalizmuson kívül, ami sérül így.
Osztrigás Pici 2010.07.03. 22:53:57
Osztrigás Pici 2010.07.03. 22:54:25
flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.07.04. 22:53:59
A demokráciának súlyos sérülése az, ami most az alkotmánybírósággal történik, és Sólyom utolsó tette is volt egyben. Schmitt meg nem csak hogy simán aláírna bármilyen alkotmánymódosítást, de ugye fogalma sincs, hogy mit csinál.
No mindegy, gondolom érezhető, hogy egyre kevésbé hiszem, hogy a fidesznek valóban jó célra kéne az a korona, amit éppen farigcsál. A cél nem szentesíti amúgy sem az eszközt, de már a cél sem tűnik szentnek.