Azértse

Van egy olyan mítosz, hogy az egy jó dolog, ha mindenkit meghallgatunk egy ügy kapcsán. Most arról fogok írni, hogy ez miért, milyen esetekben téves.

A pozitív példa

Egy konstruktív vitát nem csak arról lehet felismerni, hogy a felmerülő érvek relevánsak, hanem arról is, hogy a vitában részt vevő felek célja azonos, csak a feladat megoldásának módjáról vannak eltérő nézeteik. Az ilyen esetekben az az elv, hogy az érintett felek mindegyikét érdemes meghallgatni, az egy praktikus, hatékony elv. A csapatmunka egyik sarokpontja a konstruktív vita, ami során a jelen levők által észrevett összes problémát sikerül feltérképezni, azokra a lehetőségek szerint legjobb módon felkészülni.

Sajnos nem minden vita ilyen, vegyük például a komment-összecsapásokat a politikai blogokban, vagy eleve a nagypolitikai sajtót, illetve sajnos szinte minden nagyobb társadalmi érintettségű témának nyilvános vitáit.

A nem konstruktív viták színterein a legkülönbözőbb megoldási módszerek léteznek a dominancia elérésére. Az egyik tipikus megoldás a részre hajló moderáció, ahol a kényelmetlen bejegyzéseket eltávolítják, és csak a jól támadhatóan gyenge ellenvéleményeket hagyják meg, az agresszív vagy téves ténymegállapításokat tartalmazókat. Ezen módszer ellen sokan azzal tiltakoznak, hogy ez az eljárás azért nem erkölcsös, mert "elhallgattatja az egyik oldalt", pedig ez butaság, lévén egyik oldal nem-konstruktív képviselete sem erkölcsös.

Célcsoport-logika

A nem-konstruktivitása a vitának egyszerűen azon múlik, hogy más a célja a vitában részt vevőknek. Egy politikai nyilvános vitánál szoktak lenni témák, például infrastruktúra, vagy cigányság. A naiv elképzelés szerint a politikai pártok képviselői az adott témához kapcsolódó problémák megoldásának módjairól vitáznak. Ehelyett egy gyökeresen más dolog történik: a politikai pártok képviselői küldetésüknek megfelelően elszavalják a saját politikai táboruk fülének kedves tartalmat. A konstruktív vitának a lehetősége sem adott egy ilyen környezetben, mivel a részt vevő felek céljai eltérnek, méghozzá a vélt célcsoportok igényei szerint. Egy képviselő számára sokkal fontosabb a kulcsszavak kipipálása, mint a tartalmi koherencia vagy a logikusság. El kell hangozzon elegendő "rasszista" "kommunista" "hazaáruló" "az emberek" "becsület" "nemzet", satöbbi. A közeg semmilyen formában nem szorít se arra, hogy a mondandó releváns vagy konstruktív legyen, még a konzisztencia sem feltétel, önellentmondó nyilatkozatok is elhangozhatnak, ha a vélt célcsoportot ez nem zavarja.

Az egyik legbosszantóbb hiba a nyilvánosság elé szervezett beszélgetéseknél az, ha a beszélgető felek közé célcsoport-logika szerint viselkedő résztvevőket tesznek, például egy politikust, házalót, vagy hittérítőt. Schobert Norbi például tetszőleges témáról szóló beszélgetés közben tud egészséges táplálkozásról beszélni. Egy kreacionista képes beállítani az állásfoglalásait tudományosnak, ha sikerül elszavalnia egy tudós jelenlétében egy nyilvános vitán, kihasználva, hogy saját hívei számára valóban attól lesz egy vita tudományos, hogy ott ül egy tudós is, aki mond valamit olyankor, amikor a szónok épp nem beszél.

Ezekben a helyzetekben az a nehéz, hogy nem lehet ezt megváltoztatni a beszélgetés közben kizárólag beszélgetéssel, mivel nincs párbeszéd, csak egyirányú, és az sem a résztvevők között, hanem kizárólag a célcsoport és a szónok között van. Emlékszünk a Gyurcsány-Orbán vitára, hogy a fogékony közönség mindkét oldalon elsöprő győzelmet tapasztalt. Vajon az ország érdekeit mennyiben segítette ez a műsor? Legalább annyiban szoktak realisták lenni az ilyen műsorok, hogy időkorlátot vezetnek be, aminek természetesen semmi értelme nem lenne egy hasznos beszélgetésben.

Egyszóval nem igaz az, hogy mindenkit szóhoz kell hagyni jutni fontos kérdésekben, mert a fontos kérdés a célcsoport-logikával gondolkodó szónokok számára csak ürügy, hogy a buzzword gyűjteményüket megöblögessék.