Elkezdtem a fundiblogot csinálni, és ami abba nem fér bele, arról pár szót ide. A politikai fundi hasonlít a mezei fundira abban, hogy irracionális alapokra épített, objektíve vicces dolgokat komolyan gondol, azonban eltér abban, hogy nem annyira egyértelmű eldönteni a valóságot a politikában. Egészen biztos, hogy a valóságtagadás olyan fogalom, amit készségesen értelmez a fundi is: neki mindenki más ilyen.

Mégis, néhány vonatkozásban tettenérhető a fundiság. Vegyünk egy példát. Az index közölt egy riportot Vona Gáborral. A kommentekben pontosan látható az, hogy a párt hívei számára Vona derekasan és sikeresen válaszolt a kérdésekre, egészen addig, amíg a konkrét gazdasági kérdésekig nem jut a beszélgetés. Itt a párt azon híve, amelyik nem fundi, visszakozik, hogy hát Vona nem a gazdasági szakember a pártban, azt mások jobban tudják ott, erre nem kéne annyira rászállni - igen, kicsit ciki, dehát a drukker azért drukker, mert a kisebb botlásokat elnézi. Bízik benne, talán mert úgy gondolja, hogy a többi párt úgyis mind hazudik, ezt meg még nem próbáltuk. Ez is inog, ez sem logikus, de legalább objektív.

A párt azon hívei viszont, akikre a politikai fundi kifejezés illik, nem riadnak vissza attól, hogy védelembe kell venni egy nyilvánvaló ostobaságot, és tényleg elkezdik magyarázni, hogy majd abból fogunk prosperálni, hogy mezőgazdasági terményeket adunk el kínaiaknak. Torgyán papa tengerentúli cseresznyéje kísért.

Hogy egy nehezebben eldönthető kérdésről is mondjak egy példát: az őszödi beszéd vajon őszinte-e? Jelenleg a morálisan felvállalható és a logikusan levezetett álláspontok szemben állnak: morálisan lebukás, logikusan viszont őszinte. Mindkét álláspont mellett lehet sorolni az érveket, egyik állásfoglalás sem nevezhető valóságtagadásnak, csupán mások a szempontok.

A politikai fundi ideális szavazó egy párt számára: elhivatottságát könnyű elérni és fenntartani, lelkes ingyenes agitátor, és mindenekfelett, nem zavarják meg a tények. Nem véletlen, hogy sokszor sokan próbálják magukhoz szólítani őket.